– Attól tartok – mondta Marvin -, épp avégett kellett itt maradnom hogy az utadat álljam.1
– Utamat álld? De hisz nem is megyek sehová! – feleltem felháborodottan.
Hát nem lát a szemétől ez az alak? Ott ültem az ágy szélén, begipszelt lábbal, bal kezem az ágytámlához bilincselve, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne dőljek el a fáradtságtól, mert akkor a kezem teljesen kicsavarodik a bilincsben. Hogy képzelheti ezek után bárki azt, hogy az utamat kell állni? Végül kapcsoltam és megkérdeztem:
– Nálad van a bilincs kulcsa, Marvin?
***
Majd csak holnap este kell találkoznom Raglan James úrral.2 Ez a felismerés nagyon feldobott, mert egészen addig, amíg meg nem találtam az íróasztalomon kallódó cetlit, azt hittem, mára beszéltük meg a találkozót – márpedig ma estig biztosan nem végzek itt minden dolgommal, de a fene se akar egy napon belül két hiperűrugrást. Persze ez nem teljesen igaz. A bátyám például odáig van érte. Én viszont minden egyes alkalommal azt érzem, hogy valami a köldökömön keresztül benyúl a hasüregembe, jól megkavarja a belső szerveimet, kirántja, majd visszadobja, ugyancsak a köldökömön keresztül. Így viszont ma és holnap minden papírmunkát elintézek itt, ami a cég felvásárlással jár, és holnap úgy mehetek haza a találkozóra, hogy egy ideig nem kell visszajönnöm ide. A nap ennél jobb hírrel ma már aligha kecsegtethet.
***
Tüstént benyomult az ebédlőbe egy fémalak, majd egy-két percen belül tucatnyi újabb került elő.3 Rogernek fogalma sem volt arról, hogy ebben az útmenti kis koszfészekben is robotokat alkalmaznak már, pláne, hogy ilyen nagy számban. Annál jobb – gondolta -, hamarabb túl leszünk rajta. Intett a többi kísérő tanárnak, hogy ültessék le a gyerekeket az asztalokhoz, majd az elsőként megjelent alakhoz sietett. Feltételezte, hogy ő lesz a főpincér. Míg a robotok főnökével beszélgetett, félfüllel hallotta ugyan, hogy lassan elhal a gyerekzsivaj, de az agya nem dolgozta fel időben az információt. Mire körülnézett, már csak csontvázakat látott ott, ahol egy perccel korábban még a tanítványai és kollégái ácsorogtak.
***
Ő, Ron és Hermione arra készültek, hogy szombat délelőtt meglátogatják Hagridot.4 A terveket mégis keresztül húzta valami. Szombat reggel az étkezőben szokatlanul nagy zsivaly fogadta őket, és mindenki az ő asztaluk körül tömörült, annak is azon a részén, ahol többnyire ülni szoktak. Átnyomakodtak a tömegen, és amint az utolsó ember is ellépett előlük, egy fekete, nagytestű kutya ugrott a nyakukba. Miután mindhármukat jól összenyalta, orrával egy, az étkező asztalra dobott, kissé foglenymatos levélre bökött. Egy igazgatói különengedély volt, amelyben az állt, hogy Ron, elveszett patkánya helyett ebben a tanévben magánál tarthatja a kutyát. Csakhogy Makesz kifogástalan egészségnek örvendett és épp Ron bal zsebében szuszogott csendesen.
***
Téged zavar és nyomaszt az Öröklét fenséges újdonsága.5 Az Öröklété, amely mostantól fogva csak a miénk. Hát nem örülsz talán, hogy mától az idő értelmetlenné válik, és sietnünk sem kell, hogy megértsük egymást és a világot, mert már nem siettet sem betegség, sem halál? Nem te kérted tán, mikor még nem is sejtetted, hogy lehetséges, az örök élet ajándékát? Mitől félsz, mondd, mi rémít meg akkor ennyire, hogy szavad is elakadt, most, hogy miénk az ajándékok ajándéka: egymás örök társasága? Szótlanságod oka csak két dolog lehet: a csodálattól nem jutsz szóhoz, vagy irántam érzett szerelmed lángja rebbent el a mulandóságunkkal együtt. Oh, a szerelmünk – ez volt hát az ár, amit megadál a révésznek, aki átsegített minket a halandóság béklyóiból a végtelen szabadság földjére.
***
Kint a járdán Woolf megszorította a karomat, közben azt mondta, aludjak rá egyet, amitől majd’ szívszélhűdést kaptam, mert épp Sarah fenekét bámultam, amikor mondta.6 Megráztam a fejem, hogy kicsit kitisztuljon a fejem, amitől meg Woolf esett majdnem hanyatt ijedtében, hiszen úgy értelmezte a fejrázós mozdulatomat, hogy helyben visszautasítottam az ajánlatát. Két margaritámba, egy long islandembe és egy extra erős kávémba tellett, mire meggyőztem az ellenkezőjéről. A long island már nem is kellett volna, de belejöttem a győzködésbe, így egy kicsit túl lőttem a célon – olyannyira, hogy a harmadik koktélja végére Woolf már a közös üzletünket tervezte, amire rá sem bólintottam, csak véletlenségből megráztam a fejemet, hogy kiverjem belőle Sarah fenekének látványát. Miután Woolfal újra megállapodtunk abban, hogy alszok egyet az ajánlatára, nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ezúttal sehová se nézzek, amitől valószínűleg úgy nézhettem ki, mint aki épp most esett át egy teljes agymosáson, de szerencsére úgy tűnik, nem sikerült elijesztenem vele Woolfot. Három nappal később, amikor felhívtam, így köszöntem bele a telefonba:
– Látja Woolf, én ilyen keveset alszom.
Nem értette a poént.
1 Douglas Adams: Vendéglő a világ végén; GABO Könyvkiadó, 2006; Ford. Nagy Sándor
2 Anne Rice: A testtolvaj meséje; Dáin 2000 Kft., 2004; Ford. Sóvágó Katalin
3 Isaac Asimov: Mezítelen nap (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 1. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. Baranyi Gyula
4 J.K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája; Animus Kiadó, Budapest, 2001; Ford. Tóth Tamás Boldizsár
5 Edgar Allan Poe: Monos és Una beszélgetése (EAP összes elbeszélései 2.); Szukits Könyvkiadó, 2013; Ford. Nemes Ernő
6 Hugh Laurie: A balek; Kelly Kft., 2004; Ford. Ördögh Bálint
Borítókép: Andy Kelly / Unsplash