– Szinte biztos, hogy ez nem emberi vér.
A hét és fél éves Éles Andris azóta vágyott rá, hogy ezt a mondatot elmondhassa, amióta barátaival felcsaptak nyomozónak. A pályáról eltűnt egy focilabda. A Fekete Jócó által vezetett nyomozati jegyzőkönyv tanúsága szerint a hiányt Tompa Gábor fedezte fel, amikor a délutáni nagyszünetben elsőként érkezett a pályára.
„Tompa a legjobb sprinter az osztályban – így a jegyzőkönyv –, mindig rúg egyet-kettőt a bőrbe, mire a többiek megérkeznek. A mai napon kivételesen dekázgatni tervezett a focival, ám, állítása szerint, annak csak hűlt helyét találta.”
Ez volt a könyv első bejegyzése; girbegurba betűkkel, fekete grafitceruzával került felvezetésre. Alatta pirossal egy jól láthatóan mástól származó írás a következőkkel egészítette ki a fentieket:
„Látta valaki Tompát, amikor a pályára érkezett?”
„Ki jött le utoljára reggel a pályáról?”
„Nem nőtt meg valakinek hirtelen a hasa?”
„Miért olyan rossz mindig a menzán a finomfőzelék?”
Ez utóbbi sort aztán előbb kékkel, majd feketével áthúzták, megcsillagozták és a fekete grafitceruza tulajdonosa a már ismert girbegurba betűkkel a jegyzőkönyvbe véste, hogy nevezett kérdés nem tartozik a nyomozáshoz, ezért kéretik a tisztelt nyomozóknak nem figyelembe venniük.
Amikor a labda eltűnésére fény derült, a fiúk nem sokat késlekedtek: mire az osztály utolsó tagjai a pályára értek, az elsőként érkezőkből már meg is alakult a nyomozóbizottság, élükön Élessel, aki Tompát választotta első számú segédnyomozójává, és Feketét jegyzőkönyvvezetővé. Dobos, Kiss, Átnovszki és Arady lettek a helyszínelők – a négy fiúnak az volt a feladata, hogy maga mellé egy-egy helyszínelő társat választva megkezdje előbb a pálya, majd szükség esetén a teljes udvar módszeres átvizsgálását. Ezt követően hosszú percekig nem történt semmi váratlan fordulat: a helyszínelők megkezdték a kutatást, a főnyomozó és segédje pedig egymás szavába vágva próbálták lediktálni a jegyzőkönyv első bejegyzését. Éles végül megunta a dolgot, kirántotta Fekete kezéből a jegyzőkönyvnek használt vonalas füzetet, és felvezette a lapra a kérdéseit, amik közül előbb Tompa, majd jogos tulajdonát visszaszerezve utóbb Fekete is kihúzta a finomfőzelékre vonatkozót.
Az osztály többi tagja csak állt körülöttük tanácstalanul. Néhányan azon aggódtak, hogy mennyi idejük marad vajon a nagyszünetben játszani, miután megtalálták a labdát, mások viszont egészen odáig mentek, hogy azt feltételezték: talán nem is lesz elég a nagyszünet a teljes nyomozás lebonyolításához.
Hamarosan a többi osztály fiai is elkezdtek szállingózni. Amikor a másodikosok meglátták a közeledő negyedikeseket, egyből teóriákat kezdtek el gyártani arról, hogy a nagyok sokszor mennyire akaratosak, ezért róluk könnyen feltételezhető, hogy a bőr eltűntetésével akarják megszerezni maguknak a pályát, annak ellenére is, hogy keddenként az a másodikosok terepe. Így szól az egyezség. A parázs vitának végül Éles nyomozó vetett véget – igaz, a negyedikesek lerendezésében kapott némi segítséget a bátyja személyében:
– Hagyjuk játszani a pisiseket!
Erre a felszólításra a felsőbb évfolyamokba járók kivétel nélkül eltűntek, az elsősök közül pedig amúgy is csak kevesen merték közelről megnézni, mit csinálnak a nagyok, így hamarosan újra csak a másodikosok izgultak azon, vajon mi lesz így a délutáni focival. A nagyszünetből már eltelt tíz perc!
A szünet 12. percében aztán újabb bejegyzés került a jegyzőkönyvbe:
„Átnovszki helyszínelő és társa, Balogh a délutáni nagyszünet 12. percében hangos „Hé, Éles, ide!” kiáltással hozták a főnyomozó tudomására, hogy nyomra bukkantak. Éles nyomozó meghallgatta a helyszínelők jelentését, majd maga is megvizsgálta a nyomot.”
– Szinte biztos, hogy ez nem emberi vér.
– Hát, ebben biztos lehetsz, Andriskám – grimaszolt Tompa segédnyomozó. – Ez ugyanis sár.
– Tehát nem emberi vér.
Éles logikája kikezdhetetlen volt, ahogyan a meglátásai is. A helyszínelők által talált nyom, ami szinte biztos, hogy nem emberi vér, valójában egy labda és egy fél cipőtalp nyoma volt a betonpálya szélén, a pálya vonalának külső oldalán. Az időközben odasereglett osztálytársak felmorajlottak, ám mikor rekonstruálták a reggeli meccs eseményeit, rájöttek, hogy a cipőt, aminek a sáros lenyomatát megtalálták, éppen Éles főnyomozó viseli, aki a sárral jelzett pontról rúgta be a labdát, miután azt a még sáros földről összeszedte. A nyom tehát tévútnak bizonyult. Már a szünet fele eltelt, de a labda még sehol sem volt. A másodikosok kezdtek türelmetlenkedni, Éles nyomozó pedig, Tompa segédnyomozó tanácsára kibővítette a helyszínelő csapatot: újabb négy fiút nevezett ki, akik egy-egy segédet maguk mellé választva betársultak a már korábban munkába állt helyszínelőkhöz az udvar módszeres átvizsgálásában. Abból a három fiúból pedig, akikre még semmilyen feladat nem hárult eddig, Éles létrehozta az elméleti alegységet. Az ő feladatuk volt az eddigi ismeretek alapján minél több lehetséges forgatókönyvet átgondolni és a helyszínelőknek lehetséges tippeket adni a kutatáshoz.
A nagyszünet 20. percében tehát már a teljes második osztály nyomozott az eltűnt labda ügyében. A nyomozás hevében nem vették észre, hogy az emeleti osztálytermük ablakán keresztül a osztályfőnökük figyeli őket, bajusza néha meg-meg rándul a mosolytól.
Hat perccel és három újabb téves nyommal később a Kiss-ből és Pirosból álló helyszínelő egység kiáltásai vonzották az egyik, az iskola falához közeli bokor mellé az osztály valamennyi tagját.
Tompa ért először a helyszínre, de amint meglátta, amit a többiek is, olyan hirtelen állt meg, hogy a mögötte érkező Élesnek és Átnovszkinak nem már ideje lassítani: a három fiú egymás hegyén-hátán hevert a sáros földön, a bokor aljában. Éles tágra nyílt szemekkel meredt a bokor aljában lapuló bőrre. Hamarosan az egész osztály megérkezett. Éles főnyomozónak épp csak sikerült összeszednie magát, mielőtt társai vidáman felkapták volna az oly nagyon keresett focilabdát.
– Állj! Senki ne érjen hozzá! – rendelkezett határozottan, tenyerét társai felé mutatva jelezte, hogy komolyan gondolja. – Fekete, vedd fel a jegyzőkönyvet!
– De Éles, nem rúghatnánk előbb egyet? Mindjárt vége a nagyszünetnek – a könyörgő hang az egyik helyszínelőé.
– Nem! Előbb meg kell tudnunk, hogyan került ide a foci!
A fiúk elhallgattak. Egyikük sem tudta levenni a szemét a labdáról: ott a foci, és mégsem játszhatnak vele. Miféle vétket követtek el, hogy ezt érdemlik?! Éles, Tompa és Fekete összehajolva suttogtak. Éles és Tompa néha kinézett, és hol a helyszínelőkhöz, hol az elméleti alegység tagjaihoz intézett egy-egy kérdést, hogy aztán a kapott információk birtokában folytatódjon a kupaktanács. Végül, a szünet 29. percében Éles főnyomozó sajtótájékoztatót hívott össze.
– A mai napon egy szörnyű hír árnyékolta be a délutáni szünetet: eltűnt a foci. És persze pont azon a napon, amikor a másodikosoké lett volna a pálya, méghozzá egész nap! A percek alatt megalakult nyomozótestületünk azonnal megkezdte a vizsgálódást, és a szünet végére, a jegyzőkönyv tanúsága szerint a 26. percben Kiss és Piros helyszínelők nyomra bukkantak, majd egy, az iskola melletti bokor aljában végül megtaláltuk a focit.
Az osztályon morajlás futott végig.
– De ki tette oda? – hallatszott a kérdés több felől is.
– A tettes kiléte ismeretlen – folytatta Éles a nyilatkozatot. Hangja határozottan csengett, majd egy kis csibészes mosoly jelent meg az arcán: – volt.
A főnyomozó újabb hatásszünetet tartott, kihúzta magát, bal karjával magához szorította a labdát, így nézett végig egyenként a fiúkon. Az osztály feszülten várta a folytatást.
– Tompa nyomozótársammal megvizsgáltunk minden körülményt. Meghallgattuk a helyszínelőket és az elméleti alegységet, átvizsgáltuk a jegyzőkönyvet. Nyomozásunk eredményeként pedig megleltük a tettest. Tompával biztosak vagyunk benne, hogy csak egyféleképpen kerülhetett a bokorba a foci: a szél fújta oda, amíg mi tudással töltöttük meg a fejünket az órák alatt. Csak a szél lehet a tettes! A szelet pedig megbüntetni nem lehet, így az ügyet lezárom.
A bejelentést tapsvihar fogadta, néhányan még éljeneztek is.
– Ti meg mit csináltok itt? – dörrent egy hang a fejük felett. – Nem hallottátok, hogy becsengettek?
– Pista bácsi, Pista bácsi! – a gyerekek egymást túlkiabálva próbálták elmesélni osztályfőnöküknek a szünetben történteket. A tanár komolyan végighallgatta az egészet, már amit ki bírt hámozni a hangzavarból, majd egy szigorú bólintással nyugtázta a történteket. – Rendben van, de ez akkor sem ok arra, hogy elkéssetek a délutáni óráról. Ráadásul az egész osztály! Na, mars a terembe!
A gyerekek a nyomozás alatt történtek lázas megbeszélése közepette indultak meg az osztálytermük felé. Egyesek állították, mindvégig biztosak voltak benne, hogy csak a szél lehet a hibás, mások pedig már a nyomozás az elején tudni vélték, hogy a labda abban a bokorban van, csak senki nem hallgata meg őket. Volt néhány kételkedő is, akik szívük szerint még mindig a negyedikeseket gyanúsították volna, de őket leszámítva mindenki egyet értett abban, hogy a lehető legjobb döntés volt Élest kinevezni főnyomozónak.
– Fekete! – intette vissza Pista bácsi a jegyzőkönyvvezetőt.
– Igen, Pista bácsi? – somolygott a nebuló.
– Azt jegyzőkönyvet majd elkérném.
– Igen, Pista bácsi.
A sereghajtó páros egy kicsit lassított léptein, hogy hallótávolságon kívülre kerüljenek.
– Jól megrúgtad?
– Jól, Pista bácsi.
– Egészen a bokorig repült?
– Azt azért nem, Pista bácsi, de még pattogott és gurult, így ment bele a bokorba. De így még jobb volt, mert nehezebben találták meg a fiúk.
– Mondtam én, hogy jó móka lesz! Majd emlékeztesd máskor is a fiúkat rá, hogy nem csak akkor lehet együtt játszani, ha tiétek a pálya!
– Úgy lesz, Pista bácsi.
Az emlékeztetőre végül nem is volt szükség. A fiúk még sokáig beszéltek a nyomozásról. Hamarosan kialakítottak az udvaron egy főhadiszállást, ahonnan Éles főnyomozó a jövőbeli nyomozásokat vezetheti, és bár nyomozásra többet nem került sor, a kialakított bunkert még évekig használta az osztály törzshelynek, és Pista bácsi osztálya megkapta a megtisztelő “legösszetartóbb osztály az egész iskolában” címet. Legalábbis a nagyapám mindig így mesélte.
Borítókép: Markus Spiske // Pexels